•

"…ha valamilyen posztot betölt az ember, nem egy magánember véleményeként kezelik az ilyen megnyilvánulást, hanem összemossák a poszttal. Ott döbbentem rá, hogy mekkora a cég és mekkora ereje van a Decathlon márkának.”

A Decathlon magyarországi, majd 2018 április óta ausztriai ügyvezető igazgatója Pósfai Gábor. Hasonló a helyzete előző interjúalanyom, a Profession.hu CEO-ja, Martis Istvánhoz, hiszen piacvezető cég első embere. Vajon milyen véleménnyel van Gábor a CEO-k márkaépítésben betöltött szerepéről?

• B.T.: A pályád meredeken felfelé ívelő, kihívásokkal teli, hiszen Magyarország után jelenleg Ausztriában vezeted a Decathlont. Hogy alakult ez? Mióta dolgozol ügyvezetőként és milyen pozíciókat töltöttél be korábban a Decathlonnál?
• P.G.: A Decathlonnál 13 éve dolgozom, tehát 2005 óta. Részlegvezetőként kezdtem, 2 évig voltam részlegvezető a Budaörsi áruházban. 2 évig voltam áruházigazgató, a győri, majd a dunakeszi áruházban. 2 évig nyugat-dunántúli regionális igazgatóként tevékenykedtem. 2011 és 2018 között, hét évig voltam magyarországi ügyvezető igazgató. Április elsejével neveztek ki ausztriai ügyvezető igazgatóvá.
• B.T.: Milyennek látod a viszonyodat a közvetlen beosztottaddal, illetve a menedzserekkel?
• P.G.: Szerintem szét kell választani a különböző szakaszokat a karrieremben. Inkább a magyarról beszélnék. Mindig közvetlen volt a kapcsolatom a beosztottaimmal, ezt igényeltem is, fontos volt nekem, hogy megmaradjon a közvetlenség, ne legyek elérhetetlen vezető. Természetesen akkor lenne ez objektív, ha őket is megkérdeznénk, ők hogy látták. Számos eszközt igyekeztem bevezetni és fenntartani, mely ezt elősegítette. Például évente kétszer eladói reggelit rendeztünk, ahová bárki eljöhetett az országból, és kérdéseket tehetett fel akár ad hoc módon. Volt olyan nap is, mikor bezártuk az összes áruházat, és a teljes cégnek tartottunk olyan aktív napot, ahol real time lehetett tőlem is kérdezni. Azt gondolom, mindig volt lehetőség kérdezni. Ez szervezeti kultúra kérdése is: nem csak az eszköz fontos, hanem hogy a vezető hogyan viselkedik. Minél kisebb hierarchiára törekedtem minden helyen. Nem azt kell nézni, kinek mi van a ’badge-én’. Persze ahogy az ember megy felfelé a ranglétrán, bármennyire törekszik, egyre jobban tartanak tőle. Van egy természetes tisztelet, vagy távolságtartás, de mondhatom előítéletnek is, hogy mit feltételeznek az emberről. Nekem teljesen más volt a kapcsolatom azokkal, akik kezdettől ott dolgoztak, ismertek a kezdeti években, friss diplomával, 23 évesen, meg azokkal, akik csak pár éve érkeztek. Azok szemében, aki csak ügyvezetőként láttak, csak úgy tudtak rám tekinteni. Folyamatosan ápolni kell a kapcsolataidat. Nagyon nehéz dolog, hiszen egyre kevesebbet találkoztam az évek során operatív emberekkel, pedig fontos, hogy ne veszítsük el a realitásérzékünket, és megmaradjanak a szenzorok, mik történnek a való világban azokkal a kollégákkal, akik a valódi bizniszt csinálják. Akik évente egyszer látnak, hiába csak akkor vagy rossz passzban, épp rossz napod van, most érkeztél Győrbe Nyíregyházáról, de mész is tovább… Szóval 2-3 óra alapján ítélnek meg, amit ott töltesz. A legnagyobb kihívás, hogy legyél mindig motiváló, hogy inspirálj ilyen körülmények között is. Ezt 0-24-ben kell csinálni.
• B.T.: Felvázoltál egy képet, hogy milyen eszközöket használtál az employer brandinghez. Látszik, hogy számodra kiemelten fontos az alkalmazottakkal való kapcsolatod, a velük való kommunikáció, és ez rányomja a bélyegét az egész szervezetre. Hogy ítéled meg ugyanezt, ha az ügyfelekkel való kommunikációt nézzük? Hogyan épül fel a Decathlon márkapozicionálása? Kik felelősek mindezért a cégnél?
• P.G.: Minden Magyarországon dől el, megvan a lehetőségünk, hogy máshova pozicionáljuk a céget, mint más országokban teszik. 47 országban van most már Decathlon, nagyon különböző, hogy az emberek mit gondolnak a márkáról országonként. Szabadon tudjuk ezt építeni. Természetesen a termékek adottak, amit eladunk, az nemzetközileg egységes. Én eldönthetem, hogy ha Ausztriában a sífelszerelés választéka nem elég nagy, beszerezhetek a helyi beszállítóktól, de alapvetően, 98 %-ban nemzetközi a választék. A kommunikáció, a csapat, a fizetési szint, a biznisz modell itt dől el, itt dolgozzuk át.
• B.T.: Arra is van lehetőséged, hogy a Decathlont bizonyos rétegnek, exkluzív márkának, avagy széles közönségnek való márkának mutasd?
• P.G.: Minden országban van egy percepció a termékekről. A küldetésünk ugyanaz 1976 óta: elérhetővé tesszük a sportot mindenkinek. Sosem leszünk speciális bolt, a széles közönségnek gyártjuk a termékeket. De mást jelent ez Kongóban, és mást Ausztriában. Míg Magyarországon a tíz méteres választékból az első három méter a legfontosabb, addig Ausztriában azt meg sem nézik – az alsóbb árkategóriát nem érdemes kommunikálni hangsúlyosan. De vannak olyan országok, ahol viszont csak az elsőáras termékeket kell kommunikálni, ott az alaptermék a kelendő, mint az élelmiszerboltban a zsemle. Az árszínvonal persze kapcsolatban áll a bérszinttel. Magyarországon is voltak olyan hangok évekkel ezelőtt, hogy a Decathlonnál úgymond nem a fizetés a legfontosabb a biznisz modellben, hiszen jórészt fiatalok érkeznek. Én ezen túlléptem. Ha messze mi vagyunk a legjobbak a piacon, akkor fizetésben is menjünk ezen a vonalon. Szükség van a tapasztalatra, amit viszont meg kell fizetni. Ausztriában már így kezdtünk. Erre is figyelni kell a pozicionálásnál, roppant könnyű elrontani.
• B.T.: Mindezt kommunikálni is kell. Ha a médiaszerepléseket nézzük, jóvá kell hagyatni egy-egy megjelenést, interjút?
• P.G.: Amikor Magyarországon 24 áruház volt, a kommunikáció megmaradt központosítottnak. Egy újság megkeresésre is érvényes, de kérdés volt, klasszikus kérdés ugyebár, hogy 24 külön Facebook oldal legyen, vagy egy. Egy lett. De nem kellett semmit jóváhagyatni nekem kint. Azért fontos az egy csatorna, mert egy hang van, egységes. Például a Facebook kommentek is egy stílusban menjenek ki, hiszen ez is a cég arcának kivetülése. Bízom az embereimben, nem ezért központosítottunk, de ez egy külön szakma, fontos a profizmus az imidzs szempontjából. Az országigazgató felel a vízióért, a stratégiáért, az imidzsért, az üzleti modellért. Az áruházigazgató majdnem mindenben dönthet, szabad kezet kap, ő felel a saját áruháza nyereségességéért, csapatáért. Helyi szintű eseményeket, szponzorációt maga menedzsel. De van egy közös nagy focipálya, ahol közös értékek és irányok vannak.
• B.T.: Számomra abszolút érzékelhető, hogy az imidzs nagyon egységes, ugyanakkor minden áruháznak megvan a sajátos hangulata. Gábor, Te magad mely kommunikációs, médiamegjelenési formákat kedvelsz, és használsz előszeretettel?
• P.G.: Kevés felkérésre mondtam nemet – nem mintha szeretnék szerepelni. Nem preferálok különösebben egy médiumot sem. Gond nélkül nyilatkoztam, ha felkértek. Nagy előnyöm volt Magyarországon, hogy láttam a cég teljes történetét. Az utódomnak biztosan sokkal nehezebb dolga lesz, mindezt nem látta, és nem is magyar. De nekem is nehezebb lesz Ausztriában – itt nem én vagyok a szócső. Beszélem a nyelvet, de fontos, hogy kifogástalan legyen a kommunikáció. A nyitó sajtótájékoztatót személyesen én tartottam, egyébként a kommunikációs vezetőmhöz irányítok minden megkeresést. Nem szabad magad túlértékelni. Magyarországon tudtam vállalni. Biztosan ismered a történetet, amikor megjelent egy Facebook posztom, politikai témában. Másnap rengeteg politikai és TV szerepléses megkeresés jött, ezekre mind nemet mondtam. Az egy magánember posztja volt. Viszont tudomásul kellett vennem, hogy így nem létezik, hiszen ha valamilyen posztot betölt az ember, nem egy magánember véleményeként kezelik az ilyen megnyilvánulást, hanem összemossák a poszttal. Ott döbbentem rá, hogy mekkora a cég és mekkora ereje van a Decathlon márkának. A posztnak azért volt súlya, mert a Decathlon ügyvezetőjének véleményére voltak kíváncsiak, nem Pósfai Gáboréra. Ha ott igent mondok a médiaszereplésekre, akkor átlépek egy határt, politikai szereplővé váltam volna. Más részről a kérdésekre mind válaszoltam, beleálltam, nem hátráltam ki. Mindig is hittem a transzparenciában, fontos, hogy milyen példát mutat az ember. Ha már egy potyautas van, aki lehet akár az ügyvezető, onnantól kezdve el tud romlani a dolog. Akár egy kinevezés, akár egy döntés nem történhet titokban, ahogy kivételezett munkavállalók sincsenek. Ahogy Te is említetted, a Decathlonnak megvan a maga hangulata, ennek egyik fontos összetevője ez az átláthatóság, amit mindig hangsúlyozok. Ha pedig én magam tennék olyat, akit nem értenek az emberek, elveszteném a hivatkozási alapom a rossz példa miatt. Az öröm és bánat közös megélése és vállalása átjön az embereknek a Decathlonnál. Sokat kell dolgozni, de együtt csináljuk, és mindenki beleteszi a magáét. Ügyvezetőként a prezentációm első mondata az volt, hogy nincs potyautas. Akkor még sokan voltak, és mindenki róluk beszélt két kávé között. Ez nagyon tudja a morált rombolni. Emellett figyelni kell, hogy a beosztottak milyen példát látnak a vezetőktől. Ha figyel erre az ügyvezető, akkor jó embereket is választ ki, tisztán kommunikál, ügyelve a transzparenciára, akkor mindez működik.
• B.T.: Számos vezető viszont szeret csak a háttérből irányítani. Egy ügyvezetőnek kötelező a piac, a fogyasztók felé is kommunikálni? Azért kérdezem, mert én úgy érzékelem, hogy a cég méretéhez és a pozíciódhoz képest meglehetősen keveset kommunikálsz.
• P.G.: Én is úgy érzem. Nem hiszem, hogy kötelező. Vannak szituációk, amikor kell, például egy krízis, vagy olyan hír, amikor elrontottunk valamit. Ilyenkor az elsőszámú vezetőnek láthatóvá kell válnia, felelősséget kell vállalni. A piac meghatározó szereplőjeként vannak azok a témák, melyeknél meg kell nyilvánulni. De fontos, hogy ha kifelé valamit kommunikálok, akkor befelé is kell – érteniük kell, miért teszem. A lehető leginkább kontraproduktívabb, ha olyasmit kommunikálsz kifelé, amiről a munkavállalók tudják, hogy nem igaz.
• B.T.: Az a benyomásom, hogy nem vágysz a szereplésre. Előző interjúim egyikét Martis István, a Profession.hu ügyvezetőjével készítettem, István szerint ez sokszor hiúsági kérdés: aki sokszor szerepel, általában szeret is szerepelni, nem csak ráosztják. Mit gondolsz erről?
• P.G.: Szerepelni alapvetően szeretek, nem azért nem álltam ki sokszor, mert zavart volna. Valóban vannak, akik túlzásba viszik. A csapat szempontjából nem biztos, hogy jó.
• B.T.: Tudsz erre példát mondani?
• P.G.: Vannak azok az emberek, akik konferenciáról konferenciára járnak, vagy „sajtóról sajtóra” ugrálnak. Gondolkodtam már azon, miért nem keresnek többet minket a médiából, de ezt egy idő után elengedtem. A politikai témájú poszt után sokan kerestek engem, de ezt kicsit bizarrnak is tartottam, hogy ez ennyire érdekli a sajtót. A cég ugyanaz maradt, én is ugyanazt képviseltem, mint előtte. Ahogy a Decathlonnak jöttek az eredményei évről évre, engem is felfedeztek. De én nem vagyok az a „tolom magam típus”. Másrészt a csapat számára így is néha sok volt. Hangsúlyozom, számomra a cég imidzse és a befelé való megfelelő kommunikáció mindig fontosabb volt. Utóbbira jóval nagyobb hatásom is volt az elejétől fogva, jobban is koncentráltam rá. Én mondhatnék bármit a Decathlonról, ha Te nem azt tapasztalod az áruházakban, akkor mindegy. Ha mást állítasz, mint a valóság, gyorsan lejön mind a vásárlóknak, mind a munkatársaknak. Sokan szépen el tudják adni mind magukat, mind a céget, de közben az ember érzi, hogy valami nem oké.
• B.T.: Szerinted lehet, hogy a médiának érdekesebb, ha valaki magánjellegű információt, véleményt oszt meg ahelyett, hogy például a cég hány százalékot nő évről évre?
• P.G.: Valóban, néha már egy nyitás sem volt hír, ezért sajtótájékoztató helyett sajtóközleményeket adtunk ki, azt is csak a lokális médiumoknak. Amikor Békéscsabán nyitottunk, az a békéscsabai médiának fontos jobb esetben. A többiek mind az MTI hírekből dolgoznak. Egy vezetőről a magánjellegű hír mindig felkapottabb. Szerencsére van ellenpélda: amikor a 180.000 hűségkártyásunknak kiküldtük a kuponokat, az hír volt. Ez bizonyára változtatott az emberek véleményén. Az említett Facebook posztomnál volt bennem némi félelem, hogy az embereket mennyire zavarja meg.
• B.T.: Van lehetőségetek mérni, hogy egy adott hír, vagy a Te megjelenéseid milyen hatással vannak a márkára?
• P.G.: Egyesével nem, olyankor csak szubjektíven lehet érezni a hatást, hogyan reagálnak az emberek. Kollektíven mérjük éves szinten a márka megítélését. De kidolgozott kommunikációs kampányainkat mérjük, természetesen, mint például egy karácsonyi kampány. Néhány évente pedig részletesen, mindenre kiterjedően szervezünk mérést.
• B.T.: Nem tudom, van-e időd rendszeresen szörfölni az interneten, cikkeket olvasni, blogokon, Facebookon, LinkedIn-e. Van olyan személyiség, vezető, akit követsz, olvasol tőle nyilatkozatot, véleményeket, posztokat?
• P.G.: LinkedIn-en és Facebookon nem vagyok túl aktív, állandóan nem követek embereket. Konzervatívabb vagyok ennél. Rengeteget olvasok, de inkább könyveket, kiadványokat elsősorban politikai és gazdasági témában. Emellett blogokat, hírportálokat, elemzéseket persze olvasok interneten is. Amelyik téma érdekel, annak utánajárok, több véleményt is szívesen elolvasok. Amit aktuálisan olvasok könyvet a Hegymenet, társadalomleírás. (Jakab András és Urbán László műve; BT). Pszichológiai témában is olvastam már jó könyvet dr. Almási Kittitől. Elvont dolgokról tud nagyon érthetően írni. Török Gábor is nagy kedvencem. Kicsit visszatérve: a konferenciákkal az a bajom, hogy legtöbbször az előadások távol állnak a való élettől, szépen tudnak elméletekben meg modellekben gondolkodni, de személytelen, megfoghatatlan. A világ nem így működik, ez tőlem távol áll. Például szeptemberben a Profession HR rendezvényén tartottam egy szerintem rossz előadást. Kicsit megzavarodtam, ugyanis nem azzal a témával készültem, mint a többiek – volt egy kis félreértés. Másrészt túl sok mindent is akartam elmondani, ez persze az én hibám. Harmadrészt nagyon távol éreztem magamtól a többi előadót. Én jobb szeretek kisebb plénum előtt, kisebb helyen előadni, ahol van lehetőség beszélgetésekre. Húsz perc nekem nem elég ehhez. Social Mediában is csak felületesen tudsz érinteni egy-egy példát, ez nem az én stílusom. Félreértésekre adhat lehetőséget. Csak azt dobja vissza a rendszer, amit szeretnél látni, nem feltétlenül a valóságot. Ezt kezelni kell, nekem is meg kellett tanulnom, hogy ez így működik. Fontos, hogy a valóság talaján maradjunk.
• B.T.: Köszönöm Gábor. Sok sikert kívánok az ausztriai pályafutásodhoz!